A ránctalanítás területének legjobb magyar sebészei

Töltés helyett ráncfelvarrás

A korral az arcbőr veszít feszességéből, üdeségéből, rajta ráncok jelennek meg, a petyhüdt, lógó bőr kellemetlenségeivel pedig mindazok tisztában vannak, akik már nem a húszévesek körébe tartoznak. De milyen megoldás létezik arra, hogy a tükörből újra az az arc tekintsen vissza, amellyel elégedett lehet, és önbizalmát is visszaadhatja? A plasztikai sebészettel foglalkozó klinikákon számos kezelés áll az érdeklődők rendelkezésére, melyek mind a ráncok eltüntetését és az üde arcbőr megvalósítását tűzik ki célként. Összefoglaló néven az arcplasztika szóval illethetnénk azokat az eljárásokat, melyek között a ráncok felvarrása, a szemhéjplasztika éppen úgy helyet kapnak, mint a ráncfeltöltés, a lézeres mélyhámlasztás, vagy a bőrfiatalítást megvalósító, saját vérlemezkéket visszajuttató, úgynevezett Drakula terápia.

Miről árulkodnak a képek?

Miként arról a ráncfelvarrásról készült képek is tanúskodnak, a mai korszerű eljárásokkal, melyek nem csak a felesleges bőr eltávolítását, hanem a bőr alatti szövetek igazítását is magukban foglalják, valóban elérhető a fiatalos külső – méghozzá a műtéti hegek szinte láthatatlanságával. A nyakon és az arcon megjelenő ráncok mindkét nem számára problémát jelentenek, csakúgy, mint a laza, petyhüdt bőr. Mivel a szem a kommunikáció során mindig középpontban van, így a plasztikai sebészet is kínál olyan megoldásokat, melyekkel a szem környéki ráncok, táskák eltüntethetőek. A választott szakemberrel történő konzultáció során gyakran kiderül, hogy elegendő a fiatalos megjelenéshez a szemhéjplasztika, és máris éveket letagadhat a páciens. Az arcon megjelenő mélyebb ráncokról pedig érdemes tudnia, hogy hatékony megoldást ellenük elsősorban a feltöltés jelenthet, melyet ambulánsan, akár 15-20 perc alatt elvégezhet a szakember.

Mihez kell kezdeni a műtét után?

Attól függően, hogy az arc mely részén van szükség a műtéti beavatkozásra, beszélhetünk teljes arcplasztikáról, nyakplasztikáról, vagy például csak a homlokot érintő területek ránctalanításáról. Az eljárások végezhetőek helyi érzéstelenítésben is, de a legtöbb helyen az altatást szokták javasolni, elsősorban a fájdalommentesség érdekében. A metszésekre a tarkótájon a fejbőrben, a halántékon, a fül előtt, valamint mögött kerül sor, így azok rejtetten maradnak, és a ráncfelvarrás után maximum egy cérnavékony fehér vonal marad meg műtéti hegként, ami gyakorlatilag nem is feltűnő. A 2-3 órán át tartó műtét során a bőr alatti szövetek megfeszítésre kerülnek varratok segítségével, a felesleges bőrt kimetszi az orvos. Amennyiben a nyak területén felesleges zsír található, kiegészíthető az eljárás zsírszívással, de ugyanígy pótolható is a zsír az arra szükséges területeken.

Mennyire tartós a kezelés?

A ráncfelvarrás eredmények  5-8 évig garantáltak, addig újabb beavatkozásra biztosan nem lesz szükség. Az eljárást követően azonban 7-10 napig kötés viselésére lesz szükség, majd a varratok eltávolítása következik. Bár komoly műtéti beavatkozásnak bizonyul az arcplasztika, de a páciens életminőségét és megjelenését döntően képes befolyásolni az elkövetkező években. A hegek gyógyulása, és a duzzanat csökkenése után lassan körvonalazódni látszódnak azok a vonások, melyek a plasztikai műtét nélkül nem lennének megvalósíthatóak. Amennyiben felkeltette érdeklődését az eljárás, és szívesen megtudna többet annak részleteiről, olvasson tovább, ezzel megtéve az első lépést a fiatalos külső felé vezető úton!

Oldalunkon összegyűjtöttük a szakma legjobb sebészeit, hogy Ön nyugodt szívvel választhasson közülük.

Válasszon orvost most!